Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fehér tömegborszôlô-fajták

                                                            Ezerjó
ezerjo.jpg

A második legelterjedtebb tömegborszôlô-fajtánk. A Kárpát-medencében régóta ismerik, de nagyobb felületen csak Magyarországon fordul elô. Az Alföldi szôlôtermesztési tájon kívül nagy felületen termesztik a Móri és az Ászár-Neszmélyi borvidéken is. Tipikusan magyar fajta, rendszertani helyét tekintve a balkáni változatcsoportba tartozik.
Levele szív alakú, vastag szövetû, erôsen hólyagos felületû. Vállas tömött fürtjein a bogyók sárgászöldek, a napos oldalukon rozsdásodók.
Szeptember második felében érik, de ha a rothadás veszélye nem sürget, akkor csak október elsô felében szüretelik. A rothadásérzékenység legnagyobb hibája. Bôtermô, fagyérzékeny, de fagykár után jól regenerálódik.
Bora kifejezetten kemény, gyakran durva savérzetet nyújtó de jó évjáratban a savak lefinomodnak és testes szép száraz érzetûek.
Területe a hagyományos termôhelyein is csökkenni fog.

                                                             Kövidinka
kovidinka.jpg

A tömegborszôlô-fajták közül a legelterjedtebb. Közép-Európában (Szlovénia, Románia) és a Balkán-félszigeten (Jugoszlávia) termesztik. Magyarországon feltehetôen ôshonos. A természetes fajtarendszerezés szerint a balkáni változatcsoportba tartozik.
Levele olyan széles, mint hosszú, kerek, alig tagolt. Fürtje tömött, a bogyók zöldes pirosak. Nálunk az Alföldi szôlôtermô táj fehér bort adó fôfajtája. Késôi érésû fajta, rendszerint október második felében szüretelik, nem ritkán kisebb fagyok és lombhullás után.
Viszonylag alacsony, 15-16 mustfokkal érik be. Kedvezô, hosszú száraz ôsz esetén a bogyók vízvesztésével relatív cukortartalma ennél magasabb (18-20 mustfok) is lehet. A hagyományos szôlôtermesztésben, de még ma is a termés egy kisebb hányadát étkezési célra használják. Az egykori szalma- vagy nádtetôs padlásokon rozsszalmára fektetett fürtjeit tárolták is. Megbízhatóan és bôven terem.
Környezetével szemben (szárazság, sovány talaj) nem túl igényes, ellenálló képessége (téli fagy rothadás) szembetûnô.
Esetleges rügyelhalás (fagy, kipállás) után a fattyúhajtásokon képes jelentôs termést hozni. Ebbôl következôen akár kopaszmetszéssel is termeszthetô, de az Alföldön általában csapos metszéssel termesztik. Merev felálló hajtásai vannak, amelyek aggatás és rövid csonkázás után támasz nélkül öntartó módon megállnak. (Ezt a támasz nélküliséget gyalogmûvelésnek nevezzük.) Késôn fakad, így a tavaszi fagyoktól sem szenved.
Bora könnyû, vékony, eléggé lágy, de van fajtajelleges illata és zamata. Több kedvezô tulajdonsága miatt a nemesítôk keresztezéses nemesítésben szülôként felhasználták.
Kiváló termelési biztonsága végett még sokáig meghatározó fajtája lesz az Alföld szôlôtermesztésének.
Telepíthetô klónja: K.8 (K=Kecskemét).

                                                             Izsáki
izsaki.jpg

A tömegborszôlô fajták közül a harmadik legelterjedtebb fajta. az "Izsáki" név mellé gyakran hozzáteszik a "sárfehér" megnevezést sôt az elterjedési körzetében inkább az utóbbit használják. Származása meglehetôsen bizonytalan, de morfológiai tulajdonságai és ökológiai igénye alapján a balkáni változatcsoportba sorolható. Kizárólag csak Magyarországon termesztik, ezért ôshonos fajtának tekinthetjük. Hazai lokális elterjedése alapján helyi fajta.
Nagy méretû levele, megnyúlt, hólyagos felületû. A vállöböl jellegzetesen "kancsó" alakú. Fürtje is nagy, vállas, tömött. A bogyók világos sárgászöld színûek, sûrûn pontozottak.
Késôi érésû fajta, szüretelésére általában október közepén, illetve második felében kerül sor. Régebben termését étkezési célra is felhasználták, sôt exportálták is elsôsorban Németországba a két világháború között. Mindezt nagy fürtje és elfogadhatóan nagy bogyói tették lehetôvé. Ilyen íz- és zamatanyagok és fôként a durva magas savtartalom étkezési szôlôként való felhasználását ma már erôsen korlátozza. Ezek a tulajdonságok borászati hasznosítási irányát is módosították. Ma már jelentôs mennyiséget használnak e fajtából pezsgô alapbornak.
Rendkívül bôtermô, erôs növekedésû, de fagyérzékeny fajta. Károsodása esetén jól regenerálódik, sôt meglehetôsen sok másodtermést is képez, ami a késôi érés miatt inkább a fajta hátrányára válik.
Jövôbeni fennmaradása és terjedése csak jelenlegi termôhelyén várható.

                                                             Jubileum 75
jubileum-75.jpg

A kecskeméti nemesítô bázison állította elô Kurucz András és Kwaysser István 1951-ben. Szülôi az Ezerjó és a Szürkebarát.
Az 1970-es évek közepén kiváló rothadás-ellenálló képességével tûnt fel. Jó fagytûrônek is vélték és az Alföldön való terjedését remélték. E tekintetben elmaradt a várakozásoktól. Nem túl erôs növekedésû, laza lombot nevelô fajta.
Lilás levélnyelével, hajtás tengelyével és levélereivel egyedülálló a borszôlôfajták között.
Vállas közepesen tömött fürtjein a bogyók húspiros színûek. Október elsô felében szüretelhetô. Bora jó minôségû asztali bor. Elônyének tartják késôi lusta fakadását, amivel a kora tavaszi fagyokat elkerüli.

                                                            Bianca
bianca.jpg

A Bianca fajtát Csizmazia József és Bereznai László nemesítette az Eger 2 és a Bouvier keresztezésével.
Kerekded, alig tagolt bôrszerû levele nyílt vállöblû és sima felületû. a levélnyele feltûnôen hosszú és halványpiros.
Kifejezetten korai érésû fajta, szeptember közepén már magas, (18 mustfok feletti) cukortartalommal szüretelhetô. Fagytûrô képessége kiváló, a rothadásnak ellenáll. Nem fogékony a lisztharmatra és a peronoszpórára sem. Néhány más fajtához hasonlóan (pl. Ottonel muskotály) érzékeny viszont a virágzáskori idôjárásra. Hûvös, csapadékos idôben rosszul köt és ilyenkor kevesebbet terem. Ebbôl fakadóan elôfordul, hogy adott évjáratban az ország egyik termôhelyén kiváló máshol viszont csak kis termést ad. Ennek ellenére sokan kedvelik és termesztik. Néhány nyugat-európai országban is érdeklôdnek iránta.

                                                             Zala gyöngye
zala-gyongye.jpg

Egyes termelôk még az Egri csillagok 24 néven ismerik ma is.
Az ismert nemesítô páros Csizmazia József és Bereznai László állította elô a Seyve-Villard 12375 és a Csaba gyöngye fajták keresztezésével.
Kiterült, alig tagolt, szürkészöld levele asszimetrikus felépítésû. Fürtje tetszetôs megjelenésû, vállas, ágas, laza. Bogyói sárgászöldek, napos oldalukon rozsdás bevonattal.
A Zala gyöngye szeptember elsô felében érik. Termése mind étkezési, mind pedig borkészítési célra felhasználható, sôt korábban szüretelve alacsonyabb mustfok és magasabb savtartalom esetén pezsgôgyártásra is alkalmas.
Bôtermô fajta, másodtermést is nevel, ami még beérik és jól hasznosítható. Nem tartozik a rothadékony fajták közé. A gombabetegségek közül a peronoszpórára nem túl fogékony, de a liszharmatra kimondottan érzékeny. Átlagos évjáratban néhány permetezéssel biztonságosan termeszthetô. Jó tulajdonságai miatt a világ több szôlôtermô tájára elkerült. Nálunk is népszerû termesztett szôlôfajta.

                                                             Viktória gyöngye
viktoria-gyongye.jpg

Kozma Pál és nemesítô munkatársai állították elô Seyve-Villard 12375 és a Csaba gyöngye keresztezésével.
Levele kihegyezett csúcskaréjú, nyílt vállöblû. Fürtjei és bogyói nagyok. Utóbbiak beérett állapotban kifehérednek.
Szeptember második felében jó mustfokkal szüretelhetô (18 mustfok felett). Kicsit korábban szüretelve pezsgôgyártásra is felhasználható. Bôtermô fajta. Éretten bogyói kissé peregnek. Másodtermés képzésre hajlamos. Fagytûrô képessége szembetûnô, termése kevésbé rothad. A gombabetegségekre (peronoszpóra, lisztharmat) nem túl fogékony.
Terjedése elsôsorban az Alföldön várható.

                                                             Kunleány
kunleany.jpg

1960-ban Tamássy István és Koleda István keresztezte a Vitis vinifera és Vitis amurensis szabadbeporzásából származó egyik magoncot az Afuz Alival.
Három karéjú levele vékony szövetû, puha tapintatú. Vállöble nyílt kapcsolójel alakú. Fürtkocsánya éretten is zöld, könnyen törik. Átlagos évjáratban október elején szüretelhetô, egész jó mustfokkal (18 körüli). Bôtermô, sûrû lombot nevelô fajta, ezért fokozott zöldmunkát igényel.
Nem rothad és téli fagytûrô képessége is kiemelkedôen jó. Viszonylag sok másodtermést nevel. Kissé kemény karakterû borát pezsgôgyártásra is felhasználják.
Számos kedvezô tulajdonsága miatt az Alföldi borvidékeken megbecsült fajta, jövôbeni terjedésére is elsôsorban itt számíthatunk.

                                                            Mézes

Neve mellé (után) gyakran odaillesztik a "fehér" megnevezést is.
Minden valószínûség szerint magyar származású fajta, hiszen fôként határainkon belül termesztik. Rendszertanilag a balkáni változatcsoportba tartozik.
Levele vastagszövetû, szabályosan tagolt. Vállöble "patkó" alakú, oldalöblei kikerekítettek. Korán érik, szeptember elsô felében szüretelhetô, viszonylag jó cukorfokkal. Kielégítôen terem.
A téli fagyra érzékeny, de károsodása után jól regenerálódik. Rothadékony fajta. Bora jó minôségû, lágy.
A termesztésbôl való fokozatos kiszorulásában számos hátrányos tulajdonsága minden bizonnyal szerepet játszott.

                                                             Piros szlanka
piros-szlanka.jpg

Több borvidéken, elsôsorban idôsebb ültetvényekben elôforduló régóta ismert fajta. A Balkán-félszigeten és azon belül is Bulgáriában igen elterjedt és ott Pamid néven ismerik. Rendszertanilag a balkáni változatcsoportba sorolható.
Nagy, tölcséresen összehajló levelei vékony szövetûek. A levélerek pirosak.
Nagy fürtû, a bogyók világosabb vagy sötétebb kékespiros színûek.
Nálunk szeptember második felében érik, az esetek többségében alacsony (14-15) mustfokkal szüretelik. Savtartalma sem magas, ebbôl fakadóan a termés nem kellemetlen izû, ezért étkezési szôlôként is fogyasztják.
Az érett bogyók könnyen peregnek. Egyik legbôvebben termô fajtánk. Fagytûrô képessége közepes, de károsodás után jól regenerálódik.
Edzett, igénytelen fajta. Kissé rothad. Bora lágy, vékony, eléggé jellegtelen.
A házikerti szôlôkben még sokáig termeszteni fogják.

                                                             Bánáti rizling
banati-rizling.jpg

A név arra utal, hogy tôlünk délebbrôl származik. A természetes fajtarendszerezés szerint a balkáni változatcsoportba sorolható. A Mátraaljai borvidéken évtizedekkel ezelôtt igen kedvelt fajtának számított.
Levele erôsen tagolt, felsô oldalöblei mélyek, szélesek, egyenes alapúak, gyakorta háromszög alakúak, záródók. A legkönnyebben felismerhetô fajták egyike. Bôtermô, tipikus generatív jellegû fajta, amelynek tôkéi könnyen legyengülhetnek.
Október elején, közepén szüretelhetô. Kissé rothad, fagyérzékeny. Bora többnyire lágy.
Ma már csak házikerti jelentôsége van.

                                                             Budai
budai.jpg

Magyarországon ôshonos, Badacsonyban pedig helyi fajtának számít. A balkáni változatcsoportba tartozik.
Vastag levélszövetû, gyapjas fonákú levele hasonlít az Ezerjóéhoz, de a levélszéle inkább csipkés. Nagy tömött fürtû fajta. A bogyók zöldesfehérek, kissé pontozottak.
Igen késôn érik, október második felében szüretelhetô. Bôtermô.
Rothadásra erôsen fogékony és fagyérzékeny is. Bora vékony, savas.
A Kéknyelû fajtával vegyesen telepítették, ma már alig van belôle.

                                                            Juhfark
juhfark.jpg

Származása bizonytalan. Vannak akik osztrák, pontosabban Stájer eredetûnek, míg mások tipikus magyar fajtának vélik. Morfológiai bélyegei alapján és a természetes fajtarendszerezés szerint a Kaszpi-tenger melléki fajták csoportjába sorolható. Az Észak-Dunántúl borvidékeinek idôsebb szôlôültetvényeiben ma is elôforduló fajta. Legtöbbet a Somlói borvidéken találunk belôle.
Levele világoszöld, sima felületû, vékony szövetû, nyílt vállöblû. Fürtje hosszú, hengeres, tömött, a juh farkára emlékeztet. Bogyói fehéreszöldek, hamvasak.
Késôi érésû, október elsô felében szüretelhetô, rothadásra érzékeny fajta. Bôtermô. Kedvezô évjáratokban szép savakat és ezzel együtt gyönyörû száraz borokat terem. A Somlói borvidék termelôi nagyra értékelik emiatt és sokat tesznek felkarolásáért.

                                                             Pozsonyi
pozsonyi.jpg

Nevét gyakran toldják meg a "fehér" megnevezéssel. Régi fajta, de származása bizonytalan. Morfológiai bélyegei alapján egyesek úgy vélik, hogy egy nyugati és egy balkáni származású fajta természetes hibridje lehet.
Tipikus magyarországi fajta és termesztése nálunk is az Alföldre korlátozódik. Arányosan tagolt fûzöld levele vékony szövetû. Az érett bogyók sárgászöldek és sûrûn feketén pontozottak.
Késôi érésû, október közepén viszonylag jó cukortartalommal (17-18 mustfok) szüretelhetô. Rövid metszéssel is jól terem. Fagyérzékeny, de jól regenerálódik. Sívó, posza, száraz homoktalajokra nem való. Ilyen körülmények között tôkéi rosszul fejlôdnek, a termés elkezd fonnyadni. Bora fajtajelleges zamatú, könnyû jó minôségû asztali bor.
Kedvezô tulajdonságai miatt nem tûnik el rövid idôn belül a termesztésbôl.

 
 



Facebook

Google



Statisztika

Online: 2
Összes: 197790
Hónap: 518
Nap: 39