Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Minőségi fehér fajták

                                                  RIZLINGSZILVÁNI

rizlingszivani.jpg
Hasonnevei: Rizligszilványi, Riesling-Sylvaner, Szilványi, Müller-Thurgau, Sylvaner, Rizvanac, Müller Thurgau blanc, Müller Thurgau bijeli.
A legtöbb országban nemesítőjéről elnevezve ismerik Müller Thurgau néven. Az EU-ba lépés után néhány átmeneti év elteltével nálunk is ez a név használható.
Származása: A svájci Thurgau kanton szülötte Dr. H. Müller a Geisenheim-i Kutató Állomáson állította elô 1882-ben. Származása bizonytalan. Több német kutató szerint ( HUGLIN, 1955) a Rajnai rizling öntermékenyüléséből jött létre. Németh 1967-es írása szerint a Bouvier közeli rokona.Az újabb genetikai kutatások szerint a Rajnai rizling mellett a fajta másik szülôjeként a Zöld szilváni helyett inkább a Chasselas-t tartják valószínûbbnek.
Elterjedtsége: Magyarország egyik legelterjedtebb minôségi fehérborszôlô-fajtája, az I. világháború után hozta be a Villányi Teleki Szőlőoltvány Termelő Cég hozta be. A német nyelvterületen Müller Turgau-ként ismert fajtahibrid a szôlôtermesztés északi határához közeli területek egyik közkedvelt fajtája Európa szerte. Ausztria egyik fő fajtája. 1956-tól államilag elismert fajta. Németországban talán a legnagyobb telepítésű szőlő - főleg Baden, Rheinhessen és Rheinpfalz régiókban, de többnyire asztali bort készítenek belőle. Németország után a világ második legnagyobb rizlingszilváni termelője Magyarország (mintegy 8000 hektár). Termesztik Ausztriában (kb. 5300 hektár), Szlovákiában (kb. 5300 hektár), Svájcban, Angliában, Franciaországban, Szlovéniában, Moldovában, Új-Zélandon és Olaszország északi hegyvidéki régióiban is. Híres Rizlingszilváni borokat a német Mosel régióban és az olasz Alto-Adigében termelnek, olyan ültetvényeken, amelyeknek hozamát ritkítással visszafogják és így a szőlőben több ízanyag halmozódik fel. Magas minőségű Rizlingszilvánit csak olyan helyen lehet készíteni, amely egyébként magas(abb) minőségű rizling bort adott volna.
A Rizlingszilváni fontos alkotója az olcsó német liebfraumilch tömegboroknak is. Jórészt az ilyen olcsó, alacsony minőségű, középédes borok hatalmas népszerűsége Németországban az 1970-es években magyarázza, miért terjedt el ennyire a Rizlingszilváni, annak ellenére, hogy a nemesítő szándéka a két keresztezett fajta előnyös tulajdonságainak egyesítésére kudarcot vallott. Sok esetben állítólag azért telepítették bortermelésre kevéssé alkalmas lapos területekre az ültetvényeit, mert több pénzt hozott a cukorrépánál.
Ezt a nagy népszerűséget jelentősen megnyirbálta, amikor 1979 kemény telén (január elsején sok helyen -20 C alá esett a hőmérséklet) a német Rizlingszilváni ültetvények jelentős része elpusztult, miközben az ellenállóbb rizling szőlők megmaradtak. Ma már a Rizlingszilávni kevésbé népszerű, gyakran lefelejtik a címkéről. A Blue Nun liebfraumilch bor már 30 százalékban rizlinget is tartalmaz és csak a többi része Rizlingszilváni.
Az Új-Zélandon Riesling-Sylvanernek nevezett borok magasabb sav- és íztartalmúak a német boroknál. ( Wikipédia)
Ampelográfiai jellemzői: Tőkéje erős növekedésű, nem túl sűrű vesszőzettel. Vesszői közepes vastagságúak, világosbarna színűek, sötétebb barna csíkozással, a nóduszok mélyebb színűek. Rügyei nagyméretűek, szélesek, gyapjasak.Levele közepes méretű, esetenként az idős levelek nagyok, ötszögletűek, mélyen tagoltak, 5 karéjúak. Vállöble zárt vagy záródó. Felső oldalöblei is zártak vagy záródóak, mélyek, háromszög alakúak, az alsók sekélyebbek, nyíltak. A levéllemez szövete vékony, puha, világoszöld színű, hullámos, kissé a fonák felé hajló. A felülete erősen hólyagos már-már ráncos, fonáka változatosan szőrözött (idősebbek serteszőrösek, egyébként gyapjasak), de csupaszok is lehetnek. A levél széle fűrészes-csipkés. A levél erek teljesen zöldek, a hajtás szártagja a levélnyél, valamint a kacs barnás-zöld színű. Vitorlája sárgászöld színű, a széle pirossal futtatott, pókhálósán gyapjas. Fürtje közepes méretű (fürt átlagtömege 140 g körüli), kissé vállas, hengeres, közepesen tömött, a fürtnyél erősen fásodó. Bogyói közép-nagyok, megnyúltak, sárgásfehér színűek, lédúsak, vékony héjúak.Átlagos években szeptember második dekádjában szüretelhetô. Bôtermô, könnyen túlterhelhetô.
Termesztési értéke: Rövid tenyészidejű fajta, korán fakad és korán szeptember első felében érik.
Erős növekedésű, de kevés számú hajtást nevel, ezért nincs sűrű lombja.
Nagy termőképességű fajta, sok fürtöt nevel, a minőségi fajták között a legbőtermőbb. Nem fagyveszélyes zónákban sok év átlagában 15 t/ha termésmennyiségre képes.
A termés cukortartalma könnyen eléri a 18 magyar mustfokot. A must savtartalma alacsony, 6-7 g/l körüli. Mindebből az következik, hogy érésénél elsősorban a savtartalmat, annak csökkenését kell figyelni. Általában azért nem szüretelik magas, akár 20 mustfok feletti érettségben, mert savtartalma erősen lecsökken. 17 mustfok körüli állapotban még elfogadható savtartalmú. A bogyók íze jellegzetesen fűszeres.
Viszonylagos fagytűrő képessége alacsony fokú, ezért elsősorban a hegy- és dombvidéki borvidékek fajtája. Szembetűnő a rothadásra való fogékonysága is, az egyik legjobban rothadó szőlőfajta. Utóbbi kedvezőtlen tulajdonsága miatt nagy felületet nem célszerű egy gazdálkodó egységben telepíteni belőle.
Rövid metszéssel is kielégítően bőven terem, ritkás lombja kedvező, mind a zöldmunka, mind pedig a szüret szempontjából.Hátrányos tulajdonságai még, hogy fagytûrôképessége csupán közepes és rothadékony.
Bora: Illatos, gyors fejlôdésû, esetenként lágy. Az illat- és zamatanyagok már alacsonyabb mustfoknál (15-16 mustfok) is kialakulnak. Fajtajelleges, kissé lágy, reduktív technológiával üde, kellemes, akár primőr bor is készíthető belőle.
Az említett tulajdonságai és különösen rothadásérzékenysége miatt a jövôben elsôsorban a kisüzemek, házi- és hobbikertek megbecsült fajtája lehet.

                                                   SZÜRKEBARÁT
szurkebarat.jpg

Hasonnevei:
* Pinot Grigio (Olaszország)
* Pinot Beurot (Loire-völgy, Franciaország)
* Ruländer (Ausztria, Németország, Románia - édes)
* Grauburgunder vagy Grauer burgunder (Ausztria és Némeország - száraz)
* Grauklevner (Németország)
* Malvoisie (Loire-völgy, Franciaország és Svájc)
* Tokay d'Alsace (Elzász) (az EU szabályai miatt átnevezték)
* Auxerrois Gris (Elzász)
* Fromentau (Languedoc, Franciaország)
* Fromentot (Franciaország)
* Fauvet (Franciaország)
* Gris Cordelier (Franciaország)
* Grauer Mönch (Németország)
* Monemrasia
* Crvena Klevanjka (Horvátország)
* Sivi Pinot (Szlovénia)
* Szürkebarát ( Nemes-, Közönséges-, Öreg-, alfajok) Szürke burgundi, Auvergnas gris ( Magyarország )
A fajta "Szürkebarát" megnevezése csak magyar nyelvterületen ismert. A németajkúak Ruhländer-nek nevezik, de Elzászban Tokay d' Alsace-nek hívják. A világ számos helyén ismert és sikerrel termesztett fajta. Legismertebb nemzetközi elnevezése a Pinot gris.
Fajtaköre: A Szürkebarát a Pinot fajtakör tagja. Ide tartoznak a fehér bogyújú Pinot blanc, a kék bogyójú Pinot noir, a viola színű Pinot violet, a szürke Pinot gris, valamint a világosabb Pinot rose változata is. Mindahányan francia eredetû fajták. A természetes rendszerzés szerint a nyugati ( occidentalis) változatcsoportba sorolhatók. Nálunk a Badacsonyban termett borával vált egykor híressé, de ma már az ország más borvidékein is termesztik.
Származása: a természetes rendszer szerint: convar. occidentalis-subconvar.gallica - provar.microcarpa - subprovar. "Noirien". Francia eredetű, Burgundiában a középkorban már ismerték, innen 1300 környékén érkezett Svájcba és Magyarországra. Németországot csak a 16. század végén érte el. Ma már a legtöbb európai borteremelő országban jelen van, termesztik Kanadában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában, Ausztráliában és az Amerikai Egyesült Államokban is. 1956-ban államilag elismert fajta lett, a B10-es klón 1984-ben követte.
Ampelográfiai jellemzői: Vesszője közepesen erős, vékony, lilásszürke és hamvas vesszőjű, kicsi, hengeres és nagyon tömött fürtű. (A továbbnemesítés során általában a nagyobb és kevésbé tömött fürtű töveket viszik tovább). Bora gazdag ízekben, extraktban, finom savú. Magyarországon lassan fejlődő, félédes fehérborokat készítenek belőle, de mivel szürkésfehér bogyója héja vöröses színezetű, világosabb színű rosé is készíthető belőle. Másutt inkább fiatalon isszák (kivétel a korábban elzászi tokajinak nevezett fajta). Néha készítenek belőle a nemesrothadásra építő borokat is.
Különösen a badacsonyi, mátraaljai és a balatonfelvidéki borvidékeken elterjedt.
Levele változatosan tagolt (ép, ötkaréjú), jellegzetesen ötszögletû. Kis fürtjein a bogyók piszkosszürkék.
Általában már szeptember elsô felében érik, ilyenkor ált. 17 mustfokos, de több helyen csak a hónap vége felé szüretelik, gyakran magas (20 mustfok feletti) cukortartalommal. Töppedésre és aszúsodásra is hajlamos. Ezzel a lehetôséggel viszonylag ritkán élnek a termelôk. Az érett termés savtartalma is kielégítô, így bora harmonikus, testes, ízben és zamatban gazdag. Apró fürtjei miatt - kicsi, hengeres, tömött, átlegtömege 60 g, bogyó 14x13 mm - keveset terem és szálvesszôs metszést igényel. Nagyon jól érzi magát ernyômûvelésen. Fagytûrôképessége egészen jó, rothadásra alig érzékeny. Gyermekei: Jubileum 75, Karát, Nosztori rizling.
Bora: Szinte minden évben kiváló minőségű, harmónikus, testes, ízekben, zamatokban alkoholban, extraktban gazdag, savai is finomak.
A Wine Enthusiast magazin több Szürkebarát borstílust különböztetett meg (a magyar borokat nem vette bele az osztályozásba):
* Pinot Grigio stílusa: könnyű, világos színű, savas.
* Oregon stílus: közepes testesség, sárgától a rézszínűig terjedő árnyalatok, erős, teljes, élénk ízek körte, alma és dinnye aromával.
* Elzászi stílus: közepesen texstes, vagy testes, gazdag, majdnem olajos viszkozitású, kevésbé gyümölcsös ízű az oregoninál; hosszú élettartamú bor, ami sokféle ételhez ajánlható.
* Német stílus: közepesen testes, vagy testes; meglehetősen édes, de jó savassága ezt ellensúlyozza. (Wikipédia)

                                                 
  OTTONEL MUSKOTÁLY

ottonel-muskotaly.jpg
Hasonnevei: Muscal ottonel, Muscat Ottonel blanc, Muskat Ottonel bianco, Muskat Ottonel, Miszket Otonel.

Egyes források szerint Moreau Róbert francia kertész állította elő a XIX. század közepén. Minthogy a Chasselas-hoz hasonlít feltételezhető, hogy egyik szülője ez a fajta lehetett. A másik szülő bizonytalan. Hibrid fajtákat nem szokás a természetes fajtarendszerbe besorolni, ennek ellenére többen ezt megtették és a convarietas orientális, sub-convarietas caspica, provarietas apianába sorolták.A minôségi fehérborszôlô-fajták közül Magyarországon a negyedik legelterjedtebb fajta. Jelentôs területi felfutására a nagyüzemi gazdálkodás idején került sor. A szôlôtermesztés lehetôségének északi határa közelében más országokban (Ausztria, Szlovákia, Németország, Franciaország északi része) is ismerik és termesztik.
Más források szerint származása bizonytalan. Vannak akik a természetes fajtarendszerben a keleti változatcsoportba és azon belül is a Kaszpi-tenger melléki változatalcsoportba tartozónak vallják, míg mások francia hibridnek vélik és egyik szülôjeként a Chasselas-t jelölik meg.
Elterjedése:Magyarországra az 1880-as években került. Viszonylag kis termőképessége miatt sokáig alig termesztették, majd az 1960-as évektől fellendült termesztése. Máshol
elsősorban azokban az országokban termesztik, amelyek a szőlőtermesztés lehetőségének északi határa közelében találhatók (Franciaországban Elzász, Németország, Szlovákia, Ausztria).
Tőkéje gyenge növekedési erélyű, elterülő vesszőzettel. Vesszői vékonyak, rövid ízközűek, csokoládébarnák. Rügyei kicsik, hegyesek, csupaszok és szintén barnák. Vitorlája élénk bronzosan piros, csupasz. Levele kisméretű, tagolt, szabályos 5 karéjú. Vállöble zárt vagy záródó, keskeny, lant alakú. Felső oldalöblei keskenyek, zártak esetleg záródóak, az alapjuk hegyben végződik, az alsó öblök nyíltak, sekélyek. A levéllemez fiatalon sárgászöld színű, majd fűzölddé válik, könnyen szakadó, a széle lefelé hajló. A felülete sima, serteszőrös, a fonáka ugyancsak serteszőrös, emiatt a levél érdes tapintású. Szőrözöttség alapján jól elkülöníthető a Chasselas-tól és a Medoc noir-tól, amelyekhez hasonló levelű. Előbbi fajta levele csak a fonákon serteszőrös, utóbbi pedig csupasz. A levél széle csipkés fogazású, sekély, sűrűn álló fogakkal. A levél erek és a levélnyél halványpirosak. A hajtás szártagja és a rövid kacsok barnáspirosak. A levél széle a fonák felé hajlik. Fürtje kisméretű (fürt átlagtömege 90-100 g körüli), hengeres vagy kissé vállas formájú, közepesen tömött, a fürtkocsánya rövid. Apró fürtjein a bogyók fehéressárgák, rozsdásodók, kicsik, esetleg közepesek, gömbölyűek, fehéres-sárga alapszínűek, rozsdás foltokkal a napos oldalukon, ropogósak, lédúsak, kissé vastag héjúak, de a héj nem rágós.
Termesztési értéke: Rövid tenyészidejű fajta, amely korán szeptember első felében érik, de gyakran már augusztus végén fogyasztható a termése. Gyenge növekedési erélyű, amit a jó tápanyag- és vízellátással javítani lehet. Termőképessége kicsi, esetleg közepes (8-10 t/ha körüli), a hagyományos termesztési móddal (rövid metszés) terméshozama igen alacsony.
A termés cukortartalma nem magas (16-18 magyar mustfok közötti), a must savtartalma is alacsony (6-7 g/l). Muskotályos jellege (illat, zamat) intenzív, rendkívül finom.
Viszonylagos fagytűrő képessége és rothadás-ellenállósága kielégítő. A virágzáskori kedvezőtlen időjárásra (lehűlés, eső) viszont rendkívül érzékenyen, elrúgással, rossz kötődéssel reagál. Másodtermést ritkán, de nevel. Magasművelésre alkalmas, hosszúmetszést igényel.
Nálunk szeptember elsô felében szüretelhetô. Az intenzív muskotályos illat és zamat már viszonylag alacsony mustfoknál (15-16 mustfok) kialakul.
Bora finom muskotályos illatú és zamatú, gyakran lágy. A gazdag illat- és zamatanyagi miatt kitûnô házasítási alapanyag.
Fagytûrôképessége jó, de téltûrése (reakciója a hirtelen hômérséklet változásra) már kifogásolható. A virágzáskori hûvös, esôs idôjárásra rendkívül érzékeny, elrúgja a termést. Kedvezô illat- és zamatanyagai a hátrányok ellenére perspektivikus fajtává teszik.
A legtöbb borvidéken ajánlott vagy engedélyezett fajtaként telepíthető. Jelenleg nem telepíthető a Somlói, a Soproni, a Pannonhalma-Sokoróaljai, az Ászár-Neszmélyi, a Balatonmelléke, a Balatonbogiári és a Tokaj-Hegyaljai borvidéken


                                                  
Leányka

leanyka.jpg
A fajta Magyarországon az elterjedt minôségi fehérborszôlô-fajták közé tartozik, a sorrendben éppen a tizedik helyet foglalja el. Származásáról részletes adatokkal nem rendelkezünk. Neves ampelográfusok úgy vélik, hogy a fajta Erdély szülötte. Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén vált ismertté, sôt annak egyes borvidékein világhírnévre tett szert (Egri Leányka). Magyarországon több borvidéken termesztették, de az úgynevezett nagyüzemi termesztéstechnológia nem felelt meg a fajta igényeinek és ezért a 80-as évektôl jelentôsége csökkent. A korábban telepített ültetvényekbôl még ma is sokat mûvelnek, mert a Leányka tûrôképessége sokoldalú, tôkéi hosszúéletûek. Hazánkban az egyik legerôsebb növekedési eréllyel rendelkezô szôlôfajta. A természetes fajtarendszerezés szerint a keleti változatcsoport Kaszpi-tenger melléki változatalcsoportba sorolható.
Levele csupasz, fényes, erôsen tagolt, nyílt váll- és oldalöblû apró, gömbölyû bogyójú fürtje alapján megtévesztôen hasonlít a nyugati változatcsoport fajtáihoz.
Átlagos évjáratban már szeptember elsô felében érik. Szüretelési idôpontja mégis erôsen függ az évjárattól, mert vékony bogyóhéja miatt rothadásérzékeny. Különösen esôs idôben napok alatt képes szinte lefolyni a tôkékrôl. Fagytûrôképessége jó. A nagyüzemi termesztés körülményi között - az amúgy kielégítôen termô fajtát - alacsony termôképességûnek minôsítették. Mindehhez hozzájárult erôs növekedési erélye, amit a korszak nagyadagú (nitrogén) trágyázási gyakorlata tovább fokozott.
Bora gyakran nektár illatú, testes, de kissé lágy. Hozzáértôk különösen nagyra becsülik diszkrét fajtajelleges illatát és zamatát. Jövôjét, területi növekedését elsôsorban az ország hagyományos termesztô tájain, a Mátraaljai, az Egri és a Bükkaljai borvidéken várhatjuk. Méltatlanul háttérbe szorított fajta.

                                                   Chardonnay
chardonnay.jpg

A minôségi fehérborszôlô-fajták közül Magyarországon a harmadik legelterjedtebb fajta. Elôkelô helyét az elmúlt egy-másfél évtized telepítéseivel érte el. A természetes fajtarendszerezés szerint a nyugati változatcsoportba tartozik. Francia származású fajta, de az egész világon ismerik, termesztik és kedvelik. Emiatt a "világfajta" megtisztelô névvel is illethetô.
Levele ép, nem tagolt. A vállöble nyílt és az öböl alját nem levéllemez határolja, hanem ér.
Nálunk leggyakrabban szeptember második felében szüretelhetô, közepes termôképességû. Temése több féle termék (minôségi bor, természetes csemegebor) elôállítását teszi lehetôvé. Bora sajátos fajtajelleges illatú és különleges zamatú, testes, kemény. A viszonylag magasabb savtartalmat finom savak alkotják.
Fagytûrôképessége elfogadható. Hátrányos tulajdonsága a rothadásra való fokozott hajlama.
Hazai, de méginkább világpiaci sikere a jövô fajtájává teszi. Itthon a Tokaj- hegyaljai borvidék kivételével minden borvidéken telepíthetô fajta.
Telepíthetô klónjai: Chardonnay 75, Chardonnay 96 és a C. 116.

                                                  Pinot blanc
pinot-blanc.jpg

A Szürkebarát (Pinot gris) fehér bogyójú testvére. A világon sokfelé termesztik, nálunk nem tartozik az elterjedt fajták közé.
Tulajdonságai sok tekintetben megegyeznek a Szürkebarátéval, de annál levele mélyebb zöld színû, hólyagosabb, továbbá bôvebben terem, késôbb érik, bora határozottabb savtartalmú, de nem kellemetlen savérzetû. S mivel alig rothad, fagytûrése jó és számos más kedvezô tulajdonsága jövôbeni terjedését valószínûsíti.

 

Menüpontok

 



Facebook

Google



Statisztika

Online: 2
Összes: 197790
Hónap: 518
Nap: 39